Regény a semmiről (részlet)

Körülbelül 80870400 (plusz-minusz 864000 másodperc, ami azért elenyészőnek mondható) másodpercet töltött Silly azzal, akiről azt gondolta, hogy ő az igazi.

Regény a semmiről (részlet)

Ez volt Silly életében a legnyomorultabb pillanat. Miután 6900 másodpercet(és eggyel sem többet) gondolkozott az élet értelméről, erre a következtetésre jutott: bármi történjen, akárhogy befolyásolja az életünket, akár színvakként éljük le azt, akár nem, akár van jogosítványunk, akár csak biciklizni tudunk, vagy még azt sem, akár tudunk úszni, akár nem -meghalunk. Ahogy rájött erre az igen fontos dologra, rémültem rogyott össze a kanapéra. Már nem érdekelte az atomfizika, sem a filozófia. Már semmiben nem volt biztos. Nem volt célja, álmai sem voltak már. Csak a könnyei és az üresség legbelül. A semmi.

Részletek a vadásztól.

Kételyekkel teli napra ébredtem, pont olyan kételyekkel telire, mint amilyenekkel azelőtt lefeküdtem. El is várni egy olyan embertől, aki fél másoktól. MINDENKITŐL. A találkozás mégis megnyugtatott. Nincs átverés. Sokszor minden, amit tapasztalok, mintha nem is igazi lenne... Mintha csak a képzeletem űzne gúnyt belőlem minden nap reggeltől estig. Emlékek maradnak ki néha. Újak kerülnek a helyébe. Mégis... Mintha semmi sem történt volna egész végig.

Hogy tud ilyen gyorsan elszállni az idő?

És a folyóparton állunk, a világ végén ketten:

Ott senki se jár.

(Hiperkarma)

A vadásznak néhány bekezdésben

Tudod milyen érzés lehet, mikor a 100 évig alvó királylányt (aki rémségeket álmodott) a herceg csókja felébreszti?

Ilyen. Pont ilyen. Pont ilyen jó. Így.

Tudod, te olyan vagy számomra, mint egy porcelán játékbaba a szekrény tetején. Csak ritkán játszhatom veled. De akkor mindig szeretnék igazit.

Az érzés. Amikor megteheted, hirtelen. Nem tervezve előre. És csak nézed a csillogó szemeit a félhomályban.

És legvégül:

Írások égnek némán
Máglyán hal meg az értelem
Azt a hajnalt sose feledem
Mikor megborzolt az a szél

Most nincsen más csak a csönd van
Darázsderekú felhőkből
Lassú eső hull
Ez a szerelem véget ért

Ópium hozz álmokat
Lepkeszárnyú délibáb
Minden egyes pillanat
A boldogság

Lezárt szemhéjam vászon
A belső film hosszú álom
Nem ébredek már fel
Többé soha talán

Őrlángra tettél engem
Elhagytál megértettem
Ösztön csak a szerelem
Gyengeség villamosság

Ópium hozz álmokat
Lepkeszárnyú délibáb
Minden egyes pillanat
A boldogság ágyra jár

A ködben tompa földfény
Dereng. Gyilkos örvény
Ránt el ragad messze
Nevünket ne keresse

Többé senki a fába
Kivéstem ha járna
Bárki eztán arra
Ki vagyunk már kaparva

Ópium hozz álmokat
Lepkeszárnyú délibáb
Minden egyes pillanat
A boldogság ágyra jár

Ópium hozz álmokat
Lepkeszárnyú délibáb
Minden egyes pillanat
A boldogság ágyra jár

(Péterfy Bori and Love Band)

Kilencedik nap

(...) Sikítani vágytam, míg a hangszálaim bírják. És a félhomályban árnyjátékot játszani a holnapnak.

Zokogni egy macskának, s álmomban meghalni.

Nyolcadik nap

Szeret hétfőn mosolyogni.

Napsütésre ébredni.

Lassan nyujtózni.

Cicával reggelizni hosszadalmasan.

Teát szürcsölni.

Kert végében napozni.

Boldogságért indulni.

Hosszan sétálni és telefonálni.

Vihar előtti fényeket lesni.

Eső után pocsolyába lépdelni.

Megoldást találni.

Ajándékot készíteni.

Arcokra mosolyt csalni.

Mezitláb járkálni.

Hosszan tusolni.

Jóéjt puszit kapni.

Szépeket álmodni.

Nosztalgiázni.

Jövőbe látni.

(-Éjjel virágzik a tök-)

Hetedik nap

Ma élt. Egyszerűen és igazán.

De még mindig Fülesre vár.

Szép hely a Boldogság

Úgy oda vitorláznék

Ott napfürdőzik egy szál tangában

Az összes műanyag játék.

(Kispál és a borz)

Hatodik nap

Ahogy a doromboló cica simul a szék lábához, úgy simult a napfény is a testéhez.Virágok illatát élénkítette a frissen sikált bőr illata, s mosoly csillant nagy szemeiben. A haját kontyba tűzte, s lábujjhegyre magasodott, hogy közelebb kerüljön a mennyországhoz. Egyszerűen csak táncra perdült volna:)

Ötödik nap

Kacagott. És léggömbből kutyát hajtogatott, és ugatott mellé. És a piros orra olyan sípoló hangokat adott ki. És megnevetette az embereket a szerteálló haja. És hippik irigyelték a színes, kockás nadrágját. És sokan szerették, és bárki lett volna olyan, mint ő...

Ő meg csak erre gondolt: "...Bohócok vagyunk és mind belehalunk..."

Negyedik nap

Egy rajzfilmbe élek együtt veled,
látom a fejed felett a kérdőjelet
Nem érted miért nem vagy boldog
Hiszen itt mindent lehet, ide az anyád elől is elrejtheted
a fejed felől a kérdőjeled

És ha olyasmit szeretnél nekem mondani amit én még nem tudok, akkor azt mond meg hogy miért mindig a szimpatikusabb állatok a vesztesek, olyanok akár a gyalogkakukkban a prérifarkas, aki lyukat üt a kanyonban mégis mindig újra próbálja, jobb lesz minden, nekem elhiheted,
leesik az állad, kinyilik a szemed és észreveszed (te is észreveszed) a fejed felett a kérdőjelet, látod a fejed felett a kérdőjelet, a fejed felett van saját kérdőjeled

Már átláttok rajtam, de nem láttok belém, én egy univerzális gondolkodóval élek, aki folyton boldogabb akar lenni, s nem érti meg, hogy ez nem igy működik, nem ilyen egyszerű, s folytatnám még tovább is van, de félbeszakit, s azt mondja hogy ez az élet szerinte, annyira egyszerű, hogy az már fáj, mégis érdekes láthatnám én is, hát persze hogy láthatnád, csak akkor ne legyél már ilyen mélységesen felületes!

Mond meg milyen legyek mikor egy rajzfilmeb élek együtt vele, együtt vele, és ott van a fejed felett a kérdőjeled, neked is ott van a fejed felett a kérdőjeled, a fejed felett van saját kérdőjeled.

Lassan vége lesz és te itt maradsz
Van saját kérdőjeled
Lassan vége lesz és te itt maradsz

(Hiperkarma)

Harmadik nap

Azon gondolkodik, hogy létezik ő? Mármint nagy. Lehet igazi? Ő, a nagy. Vagy még lesz más is, és nem is ő létezik, hanem ők, és mind nagyok(?). Az utolsóról mindig azt lehet hinni, hogy ő igazi. De ki tudja, hogy az utolsó valóban utolsó, s ő lesz a nagy?Vagy tán az utánna következő utolsó lesz nagyobb?

Azon gondolkodik, hogy az igazinak van más vágya? Vajon mással bújna ágyba? Vagy vágya tán egy barna mellett egy fekete szürcsölése a kávéházban? Tán szünet kéne, hogy lehessen újra valaki igazi? S hogy a szívünket tudjuk újra egymásnak adni...

Második nap

Havazna. Nagy pelyhekben szállíngóznának a jégkristályok a magas villanyoszlopok előtt. Senki nem lenne az úton, mindenki teázókban teázna és kávézókban kávézna. Hosszú kötött sálamat cibálná a szellő, amint újra végigsétálnék a Champs-Élysées-n. Bámulnám a kirakatokat, s a gőzölgő italok mellett a megfagyott mosolyokat. Aztán ha elfogyna a ropogós hó a csizmám alól, akkor felkapaszkodnék az Eiffel torony legtetejébe, s onnan integetnék a Télapónak. Millió levelet küldenék szét a világban ajándékként, s válaszként egy zenedobozt kapnék. Így lennék én az életem legboldogabb manója.

Aznap

Már sötét. Egy mukk se. Majd jön egy fénysugár, átmászik az üres székeken, felkapaszkodik a színpadra és lerántja a vörös függönyöket. A portól nem látni senkit, de nincs is aki nézzen. Gyöngysorába burkolózva forog a színpadon. Úgy pörög,hogy már nem is tudja,hogy a világ mozog, vagy csak az elméje mozgatja körbe-körbe. Vagy tán mindkettő. Lassan leperegnek a gyöngyök könnyeivel együtt, mígnem egyedül marad- nem mintha lett volna más valaki. Aztán meghajol, mélyen. Ő már leszerepelt a élet előtt.

Első nap

Álmomban meghaltam. Fekete cicanadrágra húzott színes zokni melegítette kihúlni kívánkozó testemet. Kezeim sápadtak voltak, s most virított volna a vörös körömlakk. Gémberedve feküdtem, összegomolyodva. Sikítani vágytam, míg a hangszálaim bírják. És a félhomályban árnyjátékot játszani a holnapnak.

La vie en rose

Nyávogott a macska. Szomorkodott az eső miatt. Filmet nézett. Bosszúsága szíve fekete védőköpenye volt.

Megtört a jég. Eljött az idő. A perc. „Jobban szeretem,ha ott vagy. Mikor a tested távol, akkor a lelked közel...”-és ismét visszhangzott a telefon.

Dorombolt a cica. Mosolygott az esőnek. Élte az életét. A megint rózsaszínt.

La vie en rose.

Vörös léggömb

Kihasadt a vörös léggömb,

s vele szakadt szívem is.

Fájt az ömlő vér testemből,

s vöröslött a szoba is.

Alkonyodott már a város,

a vörös csizmás hóhér is.

Csóka szállt a testem felett,

s vele szállt az élet is.

Bolond szerelem

A szobában ült a nő. Fehér zsebkendővel dörzsölte kisírt zöld szemeit, s meredten bámult ablakán keresztül a múltba: elengedte Őt, hadd repüljön álmaival. Elengedte? Ugyan, nem is volt soha az ővé. Csak 1 név, csak 5 vers, csak 10 bekezdés,csak 100 kihasználatlan lehetőség, csak 1,000,000 utána sovárgó, kínzó pillanat. Gyámoltalanság. -És most egy üres szoba, és öt öngyilkossági kísérlet, és tíz terapeuta, és száz telesírt zsebkendő, és egymillió „Miért?” megválaszolatlan kérdés.

Csicsergett a hamisság. Ablakomban tükröződött a szürke házak napsütötte oldala. Elvágyódtam. Kiléptem. Küszöbömön kő. Belerugtam, s repült gondolatom vele együtt.

Semleges érzelempontok sokasága.

Szürke hideg szívek.

Kavarodott nehéz kobakok.

Öngyilkos hajlamú öngyilkosok.

Undorító "ne még..." utókívánság.

(wtf?)

Elaludt az ágy az emberen. Nagyokat horkolt a lepedő. Folyt a nyála a párnának. Elképzelem. Leutánzom.

Számalmas, miként az emberek sírok mögött pityeregnek. Nyavajognak. Egész életükben sajnálják testüket: "jajj a körmön, törik a hajam, kövér vagyok, stb". Elnézem, mert én is ezt teszem. De mit változtat a helyzeten, hogy megállunk szerettünk sírkövénél, és bömbölünk? A testét szerettük egész életünkben? Vagy tán csak a megszokás teszi ezt velünk?

Kiváncsiskodó kérdés kívánkozott ki kobakomból:

-Ki kedvel kétségtelenül?

Kicsoda?

Felébredt. Pampójában, s trottyos pizsomájában kitotyogott a tükör elé. Pórusai kitágultak, szeme csipás volt. Valami kellemes hideg lehellet csúszott végig csupasz vállán. Teste, s lelke összerezzent. A kijárat felé vette az irányt. Becentizte a kulcslyukat, majd egy határozott mozdulattal kinyitotta az ajtót. Kijjebb lépett.

Gyönyörű...- suttogta. S azzal az északról jövő hóvihar elrepítette az álmok útján.

Intertextualitás

Boci füle se

Tejet oda tarka lakni

Megyünk kapni farka

Se ahol boci.

A blogírásról

Bizonyos beszélgetések elég érdekes dolgokat hoznak ki belőlem. Ezeket meg nem szabad hagynom, hogy elvesszenek.

Hadd idézhessek később magamtól.

(...) Én meg akkor mondom neked: "nem félek tőled, én hiszek benned"-míg másokat hidegvérrel romba döntesz. Most szükséged van rám, ahogy nekem is rád...szimbiózisban élünk...míg egyikünk erősebb nem lesz a másiknál, hogy bekebelezze azt. Több, mint valószínű, hogy te fogsz átlépni rajtam. Ennek ellenére jó barátok leszünk, amíg el nem jön az idő a szakításhoz, bár mindketten tudjuk, hogy előbb-utóbb vége lesz.

Ha mégsincs igazam, akkor van egy másik lehetőség, ami igen egyszerű: bolond vagyok.

Az élet során két következtetésre jutottam ezzel kapcsolatosan:

1. az emberek nagy része ilyen korban feltűnő akar lenni, ezért mondd olyasmiket, hogy "nem vagyok szűz, sok barátom, barátnőm volt már", stb-persze nem igaz szinte semmi belőle

2.visszafogottságod, ami hirtelen haragba és lobbanékonyságba torkol, bérgyilkos ösztönöket vált ki belőled, és szadomazó módon elveszted szüzességed az első emberrel, aki képes szóbaelegyedni veled

A barátságról.

Évekkel más lesz és ilynekor mindig furán nézünk rá, s mondjuk: "megváltozzott, már nem a régi, már nem is önmaga"-aztán megszeretjük újonönmagát. Éveken keresztül ezt műveljük.

ma.febr.8.

Új ötletek ka-

valkádja van fejemben.

Szívemben öröm.

ma.febr.7.

Tiszta hóesés,

mennyezetből földre tart-

Illatos süti.