Kilencedik nap

(...) Sikítani vágytam, míg a hangszálaim bírják. És a félhomályban árnyjátékot játszani a holnapnak.

Zokogni egy macskának, s álmomban meghalni.

Nyolcadik nap

Szeret hétfőn mosolyogni.

Napsütésre ébredni.

Lassan nyujtózni.

Cicával reggelizni hosszadalmasan.

Teát szürcsölni.

Kert végében napozni.

Boldogságért indulni.

Hosszan sétálni és telefonálni.

Vihar előtti fényeket lesni.

Eső után pocsolyába lépdelni.

Megoldást találni.

Ajándékot készíteni.

Arcokra mosolyt csalni.

Mezitláb járkálni.

Hosszan tusolni.

Jóéjt puszit kapni.

Szépeket álmodni.

Nosztalgiázni.

Jövőbe látni.

(-Éjjel virágzik a tök-)

Hetedik nap

Ma élt. Egyszerűen és igazán.

De még mindig Fülesre vár.

Szép hely a Boldogság

Úgy oda vitorláznék

Ott napfürdőzik egy szál tangában

Az összes műanyag játék.

(Kispál és a borz)

Hatodik nap

Ahogy a doromboló cica simul a szék lábához, úgy simult a napfény is a testéhez.Virágok illatát élénkítette a frissen sikált bőr illata, s mosoly csillant nagy szemeiben. A haját kontyba tűzte, s lábujjhegyre magasodott, hogy közelebb kerüljön a mennyországhoz. Egyszerűen csak táncra perdült volna:)

Ötödik nap

Kacagott. És léggömbből kutyát hajtogatott, és ugatott mellé. És a piros orra olyan sípoló hangokat adott ki. És megnevetette az embereket a szerteálló haja. És hippik irigyelték a színes, kockás nadrágját. És sokan szerették, és bárki lett volna olyan, mint ő...

Ő meg csak erre gondolt: "...Bohócok vagyunk és mind belehalunk..."

Negyedik nap

Egy rajzfilmbe élek együtt veled,
látom a fejed felett a kérdőjelet
Nem érted miért nem vagy boldog
Hiszen itt mindent lehet, ide az anyád elől is elrejtheted
a fejed felől a kérdőjeled

És ha olyasmit szeretnél nekem mondani amit én még nem tudok, akkor azt mond meg hogy miért mindig a szimpatikusabb állatok a vesztesek, olyanok akár a gyalogkakukkban a prérifarkas, aki lyukat üt a kanyonban mégis mindig újra próbálja, jobb lesz minden, nekem elhiheted,
leesik az állad, kinyilik a szemed és észreveszed (te is észreveszed) a fejed felett a kérdőjelet, látod a fejed felett a kérdőjelet, a fejed felett van saját kérdőjeled

Már átláttok rajtam, de nem láttok belém, én egy univerzális gondolkodóval élek, aki folyton boldogabb akar lenni, s nem érti meg, hogy ez nem igy működik, nem ilyen egyszerű, s folytatnám még tovább is van, de félbeszakit, s azt mondja hogy ez az élet szerinte, annyira egyszerű, hogy az már fáj, mégis érdekes láthatnám én is, hát persze hogy láthatnád, csak akkor ne legyél már ilyen mélységesen felületes!

Mond meg milyen legyek mikor egy rajzfilmeb élek együtt vele, együtt vele, és ott van a fejed felett a kérdőjeled, neked is ott van a fejed felett a kérdőjeled, a fejed felett van saját kérdőjeled.

Lassan vége lesz és te itt maradsz
Van saját kérdőjeled
Lassan vége lesz és te itt maradsz

(Hiperkarma)

Harmadik nap

Azon gondolkodik, hogy létezik ő? Mármint nagy. Lehet igazi? Ő, a nagy. Vagy még lesz más is, és nem is ő létezik, hanem ők, és mind nagyok(?). Az utolsóról mindig azt lehet hinni, hogy ő igazi. De ki tudja, hogy az utolsó valóban utolsó, s ő lesz a nagy?Vagy tán az utánna következő utolsó lesz nagyobb?

Azon gondolkodik, hogy az igazinak van más vágya? Vajon mással bújna ágyba? Vagy vágya tán egy barna mellett egy fekete szürcsölése a kávéházban? Tán szünet kéne, hogy lehessen újra valaki igazi? S hogy a szívünket tudjuk újra egymásnak adni...

Második nap

Havazna. Nagy pelyhekben szállíngóznának a jégkristályok a magas villanyoszlopok előtt. Senki nem lenne az úton, mindenki teázókban teázna és kávézókban kávézna. Hosszú kötött sálamat cibálná a szellő, amint újra végigsétálnék a Champs-Élysées-n. Bámulnám a kirakatokat, s a gőzölgő italok mellett a megfagyott mosolyokat. Aztán ha elfogyna a ropogós hó a csizmám alól, akkor felkapaszkodnék az Eiffel torony legtetejébe, s onnan integetnék a Télapónak. Millió levelet küldenék szét a világban ajándékként, s válaszként egy zenedobozt kapnék. Így lennék én az életem legboldogabb manója.

Aznap

Már sötét. Egy mukk se. Majd jön egy fénysugár, átmászik az üres székeken, felkapaszkodik a színpadra és lerántja a vörös függönyöket. A portól nem látni senkit, de nincs is aki nézzen. Gyöngysorába burkolózva forog a színpadon. Úgy pörög,hogy már nem is tudja,hogy a világ mozog, vagy csak az elméje mozgatja körbe-körbe. Vagy tán mindkettő. Lassan leperegnek a gyöngyök könnyeivel együtt, mígnem egyedül marad- nem mintha lett volna más valaki. Aztán meghajol, mélyen. Ő már leszerepelt a élet előtt.

Első nap

Álmomban meghaltam. Fekete cicanadrágra húzott színes zokni melegítette kihúlni kívánkozó testemet. Kezeim sápadtak voltak, s most virított volna a vörös körömlakk. Gémberedve feküdtem, összegomolyodva. Sikítani vágytam, míg a hangszálaim bírják. És a félhomályban árnyjátékot játszani a holnapnak.