Bárányfelhő

Számalmas, miként az emberek sírok mögött pityeregnek. Nyavajognak. Egész életükben sajnálják testüket: "jajj a körmön, törik a hajam, kövér vagyok, stb". Elnézem, mert én is ezt teszem. De mit változtat a helyzeten, hogy megállunk szerettünk sírkövénél, és bömbölünk? A testét szerettük egész életünkben? Vagy tán csak a megszokás teszi ezt velünk?