Már sötét. Egy mukk se. Majd jön egy fénysugár, átmászik az üres székeken, felkapaszkodik a színpadra és lerántja a vörös függönyöket. A portól nem látni senkit, de nincs is aki nézzen. Gyöngysorába burkolózva forog a színpadon. Úgy pörög,hogy már nem is tudja,hogy a világ mozog, vagy csak az elméje mozgatja körbe-körbe. Vagy tán mindkettő. Lassan leperegnek a gyöngyök könnyeivel együtt, mígnem egyedül marad- nem mintha lett volna más valaki. Aztán meghajol, mélyen. Ő már leszerepelt a élet előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése